File:Horthy Miklós újratemetése - Kenderes, 1993.09.04 (4).jpg

From Infogalactic: the planetary knowledge core
Jump to: navigation, search
Original file(4,561 × 3,024 pixels, file size: 8.94 MB, MIME type: image/jpeg)

Summary

A felvétel 1993. szeptember 4 –én készült Kenderesen. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzója újratemetésén mintegy ötvenezren vettek részt. A család tagjai, Boross Péter, Für Lajos, Surján László, Balsai István, Kádár Béla, Nagy Ferenc József, Szabó Tamás, Torgyán József, Kiss Gyula, Lezsák Sándor, Nahimi Péter, Kónya Imre, Csurka István, Vörös Vince, Gáspár Miklós, Zacsek Gyula, Miklós Árpád, Szilasy György, Király B. Izabella, Horváth Béla, Dénes János, Antall József felesége és fia. Radnóczy Antal, a Vitézi Rend főkapitánya tisztelgett a rendjüket alapító Horthy Miklósnak. Ezt követte Baranyi Mihály polgármester beszéde. Kéri Kálmán nyugalmazott vezérezredes egyre fogyatkozó számú tiszttársa nevében beszélt. Emlékbeszédet tartott Hegedűs Lóránt püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is. Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, néhai Horthy István kormányzó helyettes felesége köszönetet mondott azoknak, akik az újratemetést lehetővé tették, s tisztelegtek az elhunyt emléke előtt. Ifjabb Horthy István felidézte nagyapja emlékét. Az újratemetés záróaktusaként a gyülekezet elénekelte a Himnuszt.

Források: Gr. Edelsheim Gyulai Ilona Horthy István kormányzóhelyettes özvegye: Becsület és kötelesség I-II. Bp.,1998, Szöts Zoltán Oszkár: A rendszerváltás nyomtatott sajtója és Horthy Miklós újratemetése (1989–1994) http://epa.oszk.hu/00900/00995/00026/pdf/szotszo11-2.pdf, Gondolatok Horthy Miklósról (válogatás, második kiadás) http://mek.oszk.hu/02300/02398/02398.pdf, Horthy Miklós újratemetése (1-6) http://www.youtube.com/watch?v=bOvb7q2EhYM&feature=player_embedded, Horthy Miklós újratemetése Kenderesen http://gyula.czegledy.hu/cgi-bin/czc/index.cgi?mod=3&id=648&rovat_id=11, 1993: magánember-miniszterekkel temetik újra Horthy Miklóst http://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/09/03/1993_maganember_miniszterekkel_temetik_ujra_horthy_miklost/?cp=1, The Soldier Who Saved the Lives of Budapest ’s : Col. Ferenc Koszorús http://www.americanhungarianfederation.org/news_FerencKoszorus_HungarianReview2012.htm, Koszorús Ferenc Emlékiratai és Tanulmányainak Gyűjteménye, Sajtó alá rendezte: Koszorús Ferenc özvegye, Varsa Istvánné, Kiadta: Magyar Történelmi Kutató Társaság, Universe Publishing Company, 1987, ISBN 0-935484-17-5, Varsa István http://forum.index.hu/Article/showResultList?o=4&aq_text=&aq_cre=0&user_id=281106&topic_id=&forum_id=0&aq_ext=0&t=9043825

Címkék: Horthy Miklós Kenderes 1993 Metapolisz

Licensing

Lua error in package.lua at line 80: module 'strict' not found.

File history

Click on a date/time to view the file as it appeared at that time.

Date/TimeThumbnailDimensionsUserComment
current01:42, 5 January 2017Thumbnail for version as of 01:42, 5 January 20174,561 × 3,024 (8.94 MB)127.0.0.1 (talk)A felvétel 1993. szeptember 4 –én készült Kenderesen. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzója újratemetésén mintegy ötvenezren vettek részt. A család tagjai, Boross Péter, Für Lajos, Surján László, Balsai István, Kádár Béla, Nagy Ferenc József, Szabó Tamás, Torgyán József, Kiss Gyula, Lezsák Sándor, Nahimi Péter, Kónya Imre, Csurka István, Vörös Vince, Gáspár Miklós, Zacsek Gyula, Miklós Árpád, Szilasy György, Király B. Izabella, Horváth Béla, Dénes János, Antall József felesége és fia. Radnóczy Antal, a Vitézi Rend főkapitánya tisztelgett a rendjüket alapító Horthy Miklósnak. Ezt követte Baranyi Mihály polgármester beszéde. Kéri Kálmán nyugalmazott vezérezredes egyre fogyatkozó számú tiszttársa nevében beszélt. Emlékbeszédet tartott Hegedűs Lóránt püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is. Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, néhai Horthy István kormányzó helyettes felesége köszönetet mondott azoknak, akik az újratemetést lehetővé tették, s tisztelegtek az elhunyt emléke előtt. Ifjabb Horthy István felidézte nagyapja emlékét. Az újratemetés záróaktusaként a gyülekezet elénekelte a Himnuszt.
Források: Gr. Edelsheim Gyulai Ilona Horthy István kormányzóhelyettes özvegye: Becsület és kötelesség I-II. Bp.,1998, Szöts Zoltán Oszkár: A rendszerváltás nyomtatott sajtója és Horthy Miklós újratemetése (1989–1994) http://epa.oszk.hu/00900/00995/00026/pdf/szotszo11-2.pdf, Gondolatok Horthy Miklósról (válogatás, második kiadás) http://mek.oszk.hu/02300/02398/02398.pdf, Horthy Miklós újratemetése (1-6) http://www.youtube.com/watch?v=bOvb7q2EhYM&feature=player_embedded, Horthy Miklós újratemetése Kenderesen http://gyula.czegledy.hu/cgi-bin/czc/index.cgi?mod=3&id=648&rovat_id=11, 1993: magánember-miniszterekkel temetik újra Horthy Miklóst http://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/09/03/1993_maganember_miniszterekkel_temetik_ujra_horthy_miklost/?cp=1, The Soldier Who Saved the Lives of Budapest ’s : Col. Ferenc Koszorús http://www.americanhungarianfederation.org/news_FerencKoszorus_HungarianReview2012.htm, Koszorús Ferenc Emlékiratai és Tanulmányainak Gyűjteménye, Sajtó alá rendezte: Koszorús Ferenc özvegye, Varsa Istvánné, Kiadta: Magyar Történelmi Kutató Társaság, Universe Publishing Company, 1987, ISBN 0-935484-17-5, Varsa István http://forum.index.hu/Article/showResultList?o=4&aq_text=&aq_cre=0&user_id=281106&topic_id=&forum_id=0&aq_ext=0&t=9043825
Címkék: Horthy Miklós Kenderes 1993 Metapolisz
• You cannot overwrite this file.

The following page links to this file: